
MIT ÉRDEMES TUDNI
Az öko-alapanyagról
Az öko-alapanyag hallatán sokakban további kérdések merülnek fel, hogy:
ÖKO-ALAPANYAGUNK
Műanyag hulladék felhasználásával készül
Nem kell nagyobbra gondolnunk, mint a bármelyik háztartásban előforduló PET palackra, amelyek elhelyezése gyakran akkora fejtörést okoz, hogy a városokban az utcákon, árkokba, kisebb-nagyobb vizeinkbe, és az országutakon is elhajítják a környezetükre kevésbé odafigyelő embertársaink.
Ha a saját kis mikrokörnyezetünkön is túl tekintünk, akkor sajnos azt látjuk, hogy Földünk tengerei és óceánjai is az általunk elhajított műanyagoktól szennyezett, állatvilága miattunk károsul és szenved.


AZ ELJÁRÁS IS KÖRNYEZETBARÁT
Így készül az öko-alapanyag
Alapanyagunk gyártása során a műanyagot/műanyag hulladékot először megtisztítják, majd egy eljárás segítségével kis darabokra aprítják, melyből szálakat, ezután fonalat készítenek. Ebből a fonalból kötik azt a kelmét, ami a mi szempontunkból az az alapanyag, amit tovább hasznosítunk sportruházat készítésre.
Nem csak az újrahasznosítás ténye, de maga az eljárás is környezetbarát, hiszen ezen kelmék előállítása során 17%-al kevesebb vizet használnak fel és 34%-al kisebb a CO2 kibocsátás a gyártásnál, a hagyományos textilekhez képest, amely szintén figyelemre méltó.
ÖKO-ALAPANYAG
Új élmény a sportolásban
Ez az okö-alapanyag nem csak kellemes viseletet, de a hagyományostól eltérő sűrűbb kötése miatt fix tartást is biztosít, a minták és színek hihetetlen élénkek rajta, ezáltal tökéletesen mutatnak, melyet az anyag nyúlása sem befolyásol. A belőle készült termékek hosszan tartó viseletet biztosítanak, hiszen az anyag kopásálló, UV-álló, valamint légáteresztő, amely sportolás szempontjából a legelőnyösebb tulajdonsága, hiszen gyorsan szárad.
